A mai mesélő BACSA ESZTER, a Pécsi Tudományegyetem történelem szakos hallgatója:

“Az 1960-as évek elején járunk, Erdélyben.

Késő őszi este van, névnapi zsúr. A fiatalok éjszakába nyúlóan táncolnak, beszélgetnek, játszanak. A kör közepén fedő pörög – akinél megáll, az elviszi a párját egy csókra. Lászlónak van ugyan egy alkalmi párja, mégis Máriát hívja el – csillagokat nézni. Nem ismeri a Lányt, de miután egy korábbi diákbálon már felfigyelt rá, van benne valamifajta tisztelettel teljes határozottság.
Ülnek ketten kint a kecskelábon, az égboltot fürkészik, beszélgetnek, és egymás keze után nyúlnak. Az 5 percből 25 lesz, közben sokat nevetnek is.

Egy hét múlva már sírnak, egy nyálas mozifilmen.

A következő hónapokban tovább mélyül, formálódik a szerelmük.
Egészen addig az áprilisi napig – amikor Mária találkozik szerelme öccsével, aki elmeséli: Lászlót letartóztatták, rendszerellenes cselekedetért. A barátaival röpcédulákat gyártottak, amiket éjszakánként postaládákba, udvarokba dobáltak be, és az akciók kitudódtak.

A vizsgálati fogság 6 hónapját László egy ablaktalan cellában tölti: egy öntött kőasztal és kőágy áll rendelkezésére, meg az ajtó kukucskálója – de azon nem ő kémlel kifele, hanem a kintiek befele. Neki nem marad más, mint a járkálás, szinte megállás nélkül, hogy kibírja az idegtépő várakozást. Az ítélet végül: 5 év börtönbüntetés.

László a börtön évei alatt sokféleképpen küzd a megőrülés ellen: kezdve attól, hogy pepitazakójának pepitakockáit számolgatja, egészen addig, hogy történeteket talál ki, amiket magában mondogat.
Máriával közös múltjának emlékei mint filmkockák pörögnek előtte – de a közös jövőről alig mer álmodni. Miért várna rá a Lány? Mit remélhet egy olyan férfitól, aki örök bélyeget visel?

László csak a családtagjaival tartja a kapcsolatot, a börtönből pedig végül 2 év 9 hónap után szabadul, jó magaviseletének és az akkori főtitkárváltásnak köszönhetően.

Mária, aki mindvégig hisz abban, hogy szerelmének egyetlen bűne a naiv, lázadó szenvedélye – vár rá. Megfogja a kezét, és gyöngéden visszavezeti az életbe.
Ők ketten innentől elválaszthatatlanok, összeházasodnak, és családot alapítanak.

Mária és László története az anyai nagyszüleimről szól, akik 2019 decemberében ünnepelték az 50. házassági évfordulójukat, és akik ma is úgy tudnak nevetni és sírni együtt, mint megismerkedésük idején. Van kertjük, kutyájuk, szabad egük, és békés életük.

És hogy még kerekebb legyen a történet, 1965 áprilisának elején, pontosan azon a napon, amikor az anyai nagyapámat letartóztatták, Magyarország közepén megszületett egy kisfiú, aki 30 évvel később az édesapám lett.”