Korábban elképzelhetetlennek tartottam volna, hogy belecsempésszem magamat – a saját érzéseimet, történetemet – egy komoly beszédbe, előadásba. Aztán 2018-ban elkezdtünk Kingával dolgozni, és a Ranstad – legvonzóbb munkáltatókat díjazó – gálájára már egy új hangütésű köszönőbeszéddel mentem. Ahelyett, hogy elmondtam volna, milyen jók vagyunk, arról meséltem, hogy az IBM elmúlt 20 éve az én 20 évem is, változásai az én változásaim is. Majd beszéltem arról, hogy melyek azok az értékek, amelyek engem még mindig ennél a vállalatnál tartanak. A hatás drámai volt. Soha ekkora tapsot, ennyi köszönetet nem kaptam; a Linkedin-en napokkal később is elárasztottak ismeretlenek gratulációi.
Ha az embernek – beszélőként – nincs ilyen felforgató erejű élménye, fogalma sincs róla, hogy mije nincs. Ha viszont egyszer megtörténik, utána nagyon elkezdi keresni.
Hogyan fogom kimondani azokat a szavakat, üzeneteket, amiket biztosan ki akarok mondani? Hogyan ne keveredjek bele a gondolataimba? Hogyan ne parázzak azon, hogy mit gondol rólam a hallgatóság? Hogyan ne veszítsem el őket? Ilyen és hasonló félelmek sokasága nyomasztott minden előadásom előtt – mígnem eldöntöttem, hogy profihoz fordulok. Hálás vagyok Kingának azért, hogy megtanított levegőt venni, célt, üzenetet és kiváltandó érzést megfogalmazni (ezt a hármast, ha álmomból keltenek fel, akkor is tudom), üzleti mondanivalóba személyességet csempészni, történetet mesélni – és önmagam előadói tökéletlenségeivel megbocsátónak lenni.
Ma már elhiszem: felkészüléssel és sok gyakorlással egyre jobb és jobb előadóvá válhatok; köszönöm tanítómesteremnek!
Amikor először indítottam úgy egy üzleti-vezetői prezentációt, hogy – a szokásos formulák helyett – a normandiai partraszállásról beszéltem, soha nem tapasztalt módon változott meg a terem, illetve a közönség hangulata. Előbb kizökkentek az egykedvűségből, majd végigsöpört rajtuk a felszabadultság. Számomra is felszabadító élmény volt, hisz’ analógiaként egy olyan világot idézhettem meg – a hadseregét -, ami gyerekkorom óta lázas izgalomba tart. Kingának és a retorikai fejlesztésnek köszönhetem a hitet, hogy ilyet lehet, és a határozottságot, amellyel végül kiálltam a hallgatóság elé.
Ráadásul az, hogy a hadseregben működő közös tudatról, kockázatvállalásról és bizalomról beszélek, vezetőként sokkal tudatosabbá tesz az alkalmazásban is. Ezt nap mint nap tapasztalom abban, ahogyan helyzetekhez, projektekhez hozzáállok.
Életem első előadásán a méhnyakrákomról meséltem. És a másodikon is, és a harmadikon is. Mentem és meséltem, mentem és meséltem, szerte az országban. A kérdés közben az volt, hogy ebből az erős személyes történetből hogyan lesz erős szakmai történet. Kinga nagyon sokat hozzátett a „nevelődésemhez” – ahhoz, hogy az alapítvánnyal ma már megközelíthetetlennek tűnő szakmai fórumokon is részt veszünk.
A fordulópont egy tízperces debreceni előadásom volt: az érzelmileg legintenzívebb résznél a hallgatóság soraiban ülő vezető nőgyógyász professzor elsírta magát. Az élmény hatására – először Magyarország történetében – beengedett minket a legnagyobb nőgyógyászati kongresszusra. Standdal, 2 napra, 600 nőgyógyász közé.
Boldog vagyok, mert minden egyes ilyen megjelenéssel a méhnyakrák-megelőzésért teszünk valamit.
A gyomorban lepkék, a lábakban görcs, a torokban sivatagi szárazság. Kiállni több száz ismeretlen tekintet kereszttüzébe épp olyan érzés, mint a szerelem. Az első lépés megtétele, a határok áttörése és száraz szánk szóra nyitása óriási feladatnak tűnik. Hogyan ragadjuk meg a figyelmüket? Hogyan nevettessük meg őket, vagy csaljunk könnyeket a szemükbe? A szerelmet nem lehet megtanulni, a nyilvános beszédet viszont igen. Ez egy elsajátítható kreatív kompetencia, és ebben Kinga a királynő.
Kinga mentorálása alatt vérünkké vált a gondolat, hogy a történetmesélés nem pusztán eszköz a figyelem megragadására, hanem kulcsa annak, hogy hallgatóságunk szíve egyszerre dobbanjon a miénkkel.
Hosszú időn át azt hittem, hogy egy-egy ötletnek a „jósága” az, amivel az innovációs versenyek zsűritagjait meg lehet nyerni. Nem is értem el, persze, komolyabb helyezéseket. Majd találkoztam Kingával, és megértettem, hogy a sikerhez a jó ötlet nem elég: jó történetbe kell azt ágyazni. Kinga olyan retorikai-storytelling technikákat tanított, amik lehetővé teszik, hogy az innovációs versenyeken toronymagasan kiemelkedjek a pitchelők sorából. Azóta kizárólag első és második helyezéseim, helyezéseink vannak. Csak néhány közülük: Nestlé (1), Microsoft Imagine Cup (1), Chivas The Venture (1), Gránit Bank (2), Falling Walls (2). Külön büszke vagyok rá, hogy annak idején a lisszaboni startup accelerator programban is halálra dicsérték a pitchet.
A GloveEye valószínűleg ma már nem létezne az így elért sikerek nélkül.
© Minden jog fenntartva
Logó: Vörös Botond
