A második mesélő BERENTE JUDIT, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének elnöke:

“Tizenhárom éves voltam, amikor egy gyermekorvos azt mondta az anyukámnak, hogy: Ez a kislány nem éri meg a tizennyolcat.

Szerencsére nem lett igaza.
Akkor diagnosztizálták az előrehaladott krónikus vesebetegségemet, de annak, hogy most is élek és virulok, sok összetevője van. Egyrészt kiváló orvosokkal és dietetikussal találkoztam, másrészt fegyelmezett, együttműködő beteg vagyok. 16 évig tartottam a napi 40g-os fehérjediétát, elolvastam a betegek számára írt szakirodalmat, megtanultam, hogy mit kell tennem azért, hogy a végkimenetelt késleltessem. Már tizenhat évesen tudtam, hogy a vesetranszplantáció lesz a végső megoldás.

Harminckét éves voltam végül, amikor 1995-ben Szegeden átestem a sikeres vesetranszplantáción. A transzplantációt nem egy masnival átkötött ajándékdobozban kaptam. Négyszer volt akut kilökődésem, CMV vírusfertőzésem, és még további három műtéten is átestem. Három hónapot töltöttem a szegedi Transzplantációs Osztály ablaktalan üvegfakkjában, fizikailag és mentálisan kizsigerelten és kiszolgáltatottan.

Aztán történt valami, ott az osztályon, ami megcsillantotta előttem a reményt.

Mindig is szerettem a sportot. Testnevelő tanárnak készültem, fel is vettek testnevelés szakra, de a hólyagpacemakerem miatt végül fel kellett adnom ezt az álmomat.

A transzplantációs osztályon egyszer csak esélyt láttam rá, hogy valamit visszakaphatok az elveszett álmomból. Találkoztam ugyanis egy lánnyal, aki már hosszú ideje volt transzplantált – és abban az évben részt vett Manchesterben a Szervátültetettek Világjátékán.

A kórházból kikerülve azonnal beléptem a Magyar Transzplantáltak Sport Egyesületébe, és a következő tavaszi versenyükön már ott voltam Sopronban. Elképesztő hatással volt rám, amit ott láttam! Addig csak kórházban találkoztam szervátültetettekkel – köztük olyanokkal is, akiknek nem indult be, kilökődött, vagy éppen leállt a veséjük. Sopronban teljesen egészségesnek látszó, sportos és magabiztos emberekkel találkoztam. Azon a hétvégén 180 fokos fordulatot vett az életem, és elkezdtem én is rendszeresen edzésre és versenyekre járni.

Euforikus boldogság volt, amikor egy évvel később bekerültem a Sydney-be induló válogatott keret tagjai közé. Azóta sikeresen részt vettem 12 Nyári és 9 Téli Világjátékon, és számos egyéb nemzetközi versenyen. Nyáron úszom, télen sífutok. A 2000-es évek elején háromszor úsztam világcsúcsot, amiket azóta megdöntöttek ugyan – de mi más szerepe van a világcsúcsoknak, mint hogy megdöntsék őket? A bennem élő, messziről indult kislány öröme így is teljes.

A betegségem alatt nem tudtam, hogy mi vár rám, csak mentem előre azon a keskeny ösvényen, ami akkor számomra az egyetlen választási lehetőség volt. De az ösvény egyszer csak úttá szélesedett, és egy olyan világot nyitott meg előttem, ahol minden – korábban elveszettnek hitt – álmom valóra vált.”