Retorikai-Storytelling tanácsadó és tréner

Mesélők kora (3) – Enya Qing

2020. március 28.

A járvány idején olyan barátaimat, tanítványaimat és ügyfeleimet hívom történetmesélésre, akik nekem sokat jelentenek, és akikről azt gondolom, hogy erőt, reményt és inspirációt nyújthatnak nektek is.

Ma Enya Qingről szeretnék nektek mesélni.

Enyát másodéves egyetemista koromban ismertem meg, 2003-ban, Wisconsin államban. Én Budapestről, ő Chengdu-ból, Kínából érkezett Amerikába – és az “angol mint második nyelv” nevű kurzuson találkoztunk.
Enya apró termetű, fürge észjárású fiú volt, a mókák és kacagások örökös fő-, legritkább esetben mellékszereplője. Hamar jó barátok lettünk.
Őt már akkor is elbűvölte a mikrobiológia – ez a szabad szem számára láthatatlan univerzum.
Hónapokkal később én hazajöttem, ő Wisconsinban maradt, és egy rövid időre szem elöl veszítettük egymást.

Amikor újra beszéltünk, ő épp befejezte az egyetemet, feleségül vette amerikai szerelmét, Colleen-t, és készen állt arra, hogy hazamenjen Kínába: tanítani abba az iskolába, amit a szülei alapítottak és vezettek, és ahol valamikor ő is tanult.

Egy év Kína után, 2013-ban Enya és Colleen már Felix-szel, a kisfiúkkal tértek vissza Amerikába. Ekkor kezdte el Enya PhD-tanulmányait és -kutatásait a Loyola-i Orvosi Egyetemen, Chicagóban. Sűrű évek következtek, rengeteg tanulással, éjszakába nyúló cikkírással, hétvégi laboratóriumi munkával, prezentációra való készüléssel, konferenciára utazással, úgy, hogy közben sorban érkeztek a gyerekek: a második, a harmadik, majd az ikerpár.

Enya Qing végül 10 nappal ezelőtt, 2020. március 18-án védte meg doktori disszertációját – virológiából, a vírusok tudományából.
Régóta készült erre a napra, és valahányszor elképzelte az előadótermet, látta maga előtt a jelen lévő kollégáit, mentorait, családtagjait és barátait, akik mind-mind osztoznak vele az örömben.

Csakhogy március 18-án a koronavírus miatt – a bizottság tagjain kívül – senki nem vehetett részt az eseményen.
Úgyhogy élete legfontosabb előadását Enya üres terem előtt tartotta meg.

Hogy bánja-e?

Ő, aki az elmúlt éveket a KORONAVÍRUSOK (MERS, SARS és most a COVID-19) megértésének szentelte, azt mondja erre: „Egy koronavírusról szóló PhD-védés, amit a koronavírus befolyásol – hogyan lehetne ennél emlékezetesebben szemléltetni a téma súlyát, relevanciáját?”
Az előadást egyébként online több mint ötszázan követték, szerte a világon. (Köztük Enya négy ünneplőbe öltöztetett kisgyereke is, az otthoni kanapén.)

Dr. Enya Qing ezekben a napokban a Gallagher Laboratóriumban folytatja posztdoktori kutatásait. Esténként későn ér haza a családjához.

Legújabb történetek

A járvány idején olyan barátaimat, tanítványaimat és ügyfeleimet hívom történetmesélésre,…
A járvány idején olyan barátaimat, tanítványaimat és ügyfeleimet hívom történetmesélésre,…